Ki mondhatja el, hogy soha életében nem nélkülözött semmit? Ki nem érezte egy férj, egy feleség, szülő vagy gyermek, barát, rokon, vagy más, alapvetően szükséges dolog hiányát? Sámuel próféta édesanyja, Anna története számos tanulsággal szolgálhat mindnyájunk számára. Annát viszonylag ritkán emlegetik a hit példaképei között, pedig érdemes vele közelebbről  megismerkednünk. Abban a bibliai időben, amikor a többnejűség természetes és megengedett volt, Anna – nem egyedüli feleségként – férje szívének teljes szeretetét élvezte. Mégis bánat gyötörte: hosszú évek után sem születtek gyermekei…

 

A bibliai Elkánának két felesége volt: Anna és Peninna. Nevük említése valószínűleg sorrendiséget is jelent. Lehetséges, hogy Elkána akkor vette el Peninnát, amikor kiderült: Annának nem lehet gyermeke.

Családi konfliktus

Abban az időben a meddő feleséget a férj családjában számos hátrányos megkülönböztetés érte: az asztalnál az utolsó hely, a maradék falat jutott neki, viszont elsőnek kapott meg minden elvégzendő munkát. A terméketlen asszony felesleges személy, haszontalan kenyérpusztító, egyszóval kolonc volt a család nyakán. Az akkori kapcsolatrendszerben a feleség gyermektelensége törvényes válóokot jelenthetett a férj számára.

A mi történetünkben Elkána nemcsak válólevelet nem adott Annának, hanem – meddősége ellenére – megkülönböztető szeretettel bánt vele. Anna külsejéről nincs információnk. Lehet, hogy szép volt – nevének jelentése: kedves, kellemes, kegyes – erre is utalhat. Meggyőződésem, hogy férje elsősorban a személyiségét, az éveken, esetleg évtizeden át változatlan kedves, szelíd természetét szerette benne.

Elkána a család előtt úgy kívánta Anna iránt érzett szeretetét kifejezni, hogy az évenkénti áldozati húsból kétszeres részt adott neki. A megkülönböztető szeretet azonban a legtöbbször féltékenységet vált ki a környezet tagjaiból. Ezt a féltékenységet nem a megkülönböztetés eszköze – a kétszeres húsadag –, hanem a mögötte rejlő érzelem indukálja. Elkána öntudatlanul is elmélyítette a két asszony között kialakult konfliktust. A dupla adag áldozati hús Peninna féltékeny haragját szította tovább, Annát viszont nem tudta megvigasztalni.

Válaszaink a problémákra

A történet kulcsmondata két ízben, tehát különös nyomatékkal hangzik el: Annának azért nem született gyermeke, „mert az Úr bezárta méhét.” (1Sám.5-6) A Szentírás nyilvánvalóvá teszi, hogy Anna meddőségét nem fizikai fogyatékossága okozta, nem a véletlen műve volt, hanem Isten tervének részét képezte.

Isten gyakran megpróbál bennünket, hogy nyilvánvaló legyen, a nehéz helyzetre milyen feleletet adunk. A hit válaszát-e, vagy keserűségből, féltékenységből, haragból, hitetlenségből fakadó tetteket. A hiányérzet konfliktusok forrása lehet más családi kapcsolatokban is. Ezt bizonyítja Kain és Ábel, Jákob és Ézsau, vagy József és testvéreinek példája is. Ezért van sok esetben ma is feszültség anyós és meny, sógor és sógornő, sőt, testvérek között is.

Érdekes családi képlet volt az Elkánáé: a férfi megkülönböztető szeretettel vonzódott gyermektelen feleségéhez, aki nem volt féltékeny termékeny vetélytársára, viszont Peninna igyekezett pokollá tenni a meddő feleség életét. Az Örökkévaló tudtával  kialakult helyzetben három személy vizsgázott: Elkána, Peninna, és természetesen Anna. Nézzük meg, hogyan viselkedtek.

Anna

Aki valaha is nélkülözött már valamit életében, az tudja: nagyon nehéz szívfájdalom, gyötrődés, vagy irigység nélkül tekinteni azokra, akik a nekünk hiányzó dolgot birtokolják. Annának nem lehetett könnyű naponta látni a másik asszony gyermekeit – akik a férje gyermekei voltak –, hallani, amint anyának nevezik Peninnát, látni a boldogságot Elkána arcán, amikor rájuk tekint.

Ám Anna ebben a fájdalmas helyzetben sem vette ki Isten kezéből a maga sorsát. Nem adta oda szolgálóját a férjének, ahogyan azt megtette Sára. Nem zsarolta Elkánát vádaskodva, mint Rákhel Jákóbot: „Adj nekem gyermekeket, mert ha nem, meghalok.” Amikor az ember veszi kezébe türelmetlenül a dolgok irányítást, jó nem származik belőle. Anna egyelőre várt, szomorúan és szótlanul tűrte helyzetét. Nem panaszkodott senkinek. Az egyetlen helyes magatartást választotta: „mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél”.

Peninna

Anna szavát sem lehetett hallani a házban, de a Peninnáét annál inkább. Bosszantotta és ingerelte Annát, felemlegette, hogy nincsenek gyermekei, és amikor csak lehetősége nyílt, megalázta mások előtt. Pedig Isten gazdagon megáldotta Peninnát. Voltak fiai és leányai. Lehetett volna megértő, nagylelkű és tapintatos a gyermektelen Anna iránt. Mégsem így tett, hanem igyekezett Anna fölé kerekedni minden alkalommal. A kétszeres porció áldozati hús volt az oka? Nem. Azért emésztette kínzó féltékenység, mert hiába ajándékozott gyermekeket Elkánának, a férje szíve mégis Annáé maradt.

Peninnának tehát ugyanúgy hiányzott valami lényeges dolog – a férj szeretete – , mint Annának a gyermek. És ezt a hiányt a maga erejéből akarta betölteni. Nem kedvességgel és szerénységgel próbálta maga felé fordítani Elkána szívét, hanem olyan csatározással, ami elől minden épeszű férj menekül. Peninna valószínűleg azért nem tudta megszerezni Elkána szeretetét, mert az otthont – amely a nyugalom és béke szigete kellett volna, hogy legyen –, elviselhetetlen légkörű harctérré változtatta. Nem tudta, vagy nem akarta tudni, hogy „az Úrnak öröksége: a fiak; az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsolt.127:3). Mindazt, amink van, ajándékba kaptuk, ha pedig kaptuk, mi okunk lenne a dicsekvésre?

Amikor úgy gondoljuk, hiányzik az életünkből valami, érdemes fordítani egyet a dolgon: számba venni, és hálát adni mindazért, amink van. Sokkal több az, amink van, mint amiben szükséget szenvedünk. A kísértő az Édenkert óta mindig manipulál: állandóan a hiányt lobogtatja a szemünk előtt, hogy ne vegyük észre a sok jót, amivel Isten megáldott bennünket.

Peninnát a kétszeres adag hús bőszítette. Pedig megtehette volna, hogy az egy adag húsról a körülötte nyüzsgő gyermekekre fordítja hálás tekintetét.

Elkána

A történet harmadik szereplője a férj. Elkána valószínűleg erősen konfliktuskerülő jellem volt. S mint minden hamisítatlan konfliktuskerülő, ő is a könnyebb utat választotta. Annát a maga módján – valószínűleg négyszemközt – próbálta vigasztalni, aki ettől a vigasztalástól még jobban elkeseredett. Világossá vált számára, hogy férje nem méri fel az ő helyzetének egész szerencsétlenségét, és nem is tud rajta segíteni. Elkána ugyanis azt kérdezte tőle: „Nem többet érek-e néked tíz fiúnál”? Ha Anna őszintén válaszol, bizonyára azt mondja: nem. Ugyanis a hiányokat nem lehet helyettesítéssel betölteni. Másrészt jobban esett volna Annának, ha a férjétől azt hallja: „TE érsz többet nekem tíz fiúnál”. Ez egyértelmű üzenet lett volna másik feleségnek is.

A történet három szereplője megmérettetett. Peninna megbukott ezen a vizsgán. Úgy gondolom, Elkána is, aki a maga gyarló eszközeivel megpróbálta ugyan vigasztalni és kárpótolni a megalázott Annát, de nem volt annyi hite, mint Izsáknak, aki „könyörgött az Úrhoz feleségéért, aki meddő volt” (1Móz.25:21).

Történetünkben Anna választotta az egyedüli helyes utat. Megértette, hogy bezárult a kör: senki emberfia nem segíthet rajta; gyermek utáni vágyát csak Isten irgalma töltheti be.

A megoldás kulcsa

A korábban passzív Anna, akinek szavát nem hallottuk, aki tűrt, sírt, nem evett, végre megtette az első bátor hitbéli lépést: az áldozati étkezés után felkelt, és egyedül odament a Szent Sátorhoz imádkozni. Az évek során felhalmozódott megalázottsága, kiszolgáltatottsága egész fájdalmát kiöntötte Isten előtt, mert tudta: a helyzet megoldásának kulcsa az Ő kezében van. Mindig megrendít, hogy Anna nem magának akart fiúgyermeket. Alázatos szívének elég volt az is, ha a meddő névtől megszabadul, ezért a születendő gyermeket Istennek kívánta szentelni.

Nem tudom, hogyan imádkozhattak akkoriban a zsidó asszonyok. S hogy akkoriban mi folyhatott a Szent Sátor környékén, a következő rész utalásaiból sejthetjük csupán. Éli mindenesetre azt hitte a hosszan, hangtalanul, imádkozó asszonyról, hogy túl sok áldozati bort ivott, és úgy utasította rendre, mint részeg némbereket szokás: „meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól.”

Anna válasza azt tükrözi, hogy szíve már az ima alatt átformálódott. Addig szavát sem lehetett hallani, de ekkor újfajta bátorsággal, értelmesen és kedvesen válaszolt a főpapnak. Éli áldása pecsét és válasz volt imájára, Anna pedig hittel meg tudta ragadni azt. Ezért látszott meg azonnal a döntő változás: többé nem sírt, nem volt bánatos, és enni is tudott, amikor kínálták.

Hogy mennyi idő telt el a silói látogatás és Anna teherbe esése között, nem tudjuk. De hogy az imádság alatt Isten helyreállította őt, a történet további részéből világosan kiderül. Peninna eltűnik a színről, és Elkána is háttérbe kerül, hogy helyet adjon Annának, akinek felragyogó személyisége alakítja a történet további menetét. Életének középpontjában továbbra is Isten állt, a silói ima után bátor kezdeményezőkészség és határozottság jellemezte minden cselekedetét. Ő nevezte el a gyermeket Sámuelnek, ő döntött úgy, hogy amíg nagyon pici a gyermek, nem megy fel a Szent Sátorhoz. Ő határozta meg az elválasztás idejét, és azt is, hogy három tulokkal, egy efa liszttel és egy tömlő borral mikor induljanak útnak, hogy a „még igen kicsiny” gyermeket a főpap gondjaira bízzák

Csak néhány olyan zsoltár van a Bibliában, amelyet nők szereztek. Anna éneke az egyik legszebb ilyen zsoltár (1Sám.2:1-10). Ebben a hálaénekben mutatkozik meg Istenbe vetett szilárd hite, Istenről alkotott képe, életbölcsessége. Ebből a himnuszból világosan látszik, hogy miért éppen erre az asszonyra esett az Örökkévaló választása, miért ő lett az édesanyja az Ószövetség egyik legnagyobb prófétájának, Sámuelnek. Anna napjainkban is példaképünk lehet, mert nem emberektől várta élete legnagyobb problémájának megoldását, hanem Istenhez fordult, mint mindenkori hiányaink egyetlen betöltőjéhez.

Dzsotjánné Krajcsir Piroska

A cikk a 48. sz. Lydia magazinban jelent meg.

bznom kell